ProZ.com translation contests »
5th ProZ.com Translation Contest: "Travel" » English to Hungarian » Entry by Judit Darnyik

Source text in English

Translation by Judit Darnyik (#2992)

All travel is now merely a means of moving a camera from place to place, all travellers are ruled by the all-powerful lens. Visitors old-fashioned enough to wish only to stand and look with their anachronistic eyes are shoved aside by the photographers, who take it for granted that while they do their ritual focusing, nothing else may move or cross their vision. Those peculiar souls without a camera must step aside for those more properly occupied, must wait while the rituals take place, and must bide their time while whole coaches stop and unleash upon the landscape the Instamatic God. And the populations of whole countries seeing themselves cannibalised, swallowed up, vacuumed into the black-ringed staring eye, wrench what they can from the cannibals. You want picture my house, my camel? You pay.

None of this would matter, perhaps, if anything worthwhile was being accomplished. If all the constant busyness and clicking produced, at its end, what had not existed before, images of beauty captured or truth told. But, sadly, this isn't so. The camera is simply graffiti made respectable.

The camera is the means by which we stamp ourselves on everything we see, under cover of recording the Wonders of the World already wonderfully
recorded by professionals and on sale at every corner bookshop and newsagent. But what use to show Aunt Maud, back home, postcards of the Tuscan landscape, since we are not in the picture to prove that we were there?

No stretch of rocks has verity unless I am within it. No monument exists
but for my wife, leaning against it. No temple is of interest without my face beside it, grinning. With my camera I appropriate everything beautiful, possess it, shrink it, domesticate it, and reproduce it on my blank sitting-room wall to prove to a selected audience of friends and family the one absolutely vital fact about these beauties: I saw them, I was there, I photographed them, and, ergo, they are.

from "Amateur Photography: the World as it isn't and our Fred" by Jill Tweedie in the Guardian
Manapság az utazás másról sem szól, mint a fényképezőgépünk ide-oda utaztatásáról. Valamennyi turista a mindenható lencsének hódol. A csupán ácsorogni és ósdi szemükkel nézelődni kívánó, ódivatú látogatókat félresöprik a fotósok, akik elvárják, hogy semmi se mozduljon, és ne kerüljön a látóterükbe, miközben rituális beállításukat végzik. A fényképezőgép nélkül utazó fura figurák kénytelenek félreállni a tisztességesebb tevékenységet űző társaik útjából, és türelmesen várakozni a sorukra a szertartás végéig, miközben több kirándulóbusznyi turista érkezik és szabadítja a tájra az Egyszemű Istenséget. És miután egész országok népe kénytelen eltűrni, hogy elevenen felfalja, elnyeli és megemészti őket a fekete karikákkal árkolt, üvegesen bámuló szem, megpróbálnak cserébe minél több hasznot húzni a kannibálokból. „Le akar fotóz házam, tevém? Tessék fizet.”

Talán mindez nem is számítana, ha ez az egész felhajtás legalább valami érdemi eredménnyel járna. Ha az állandó fontoskodás és kattintgatás végső soron létrehozna valami újat: új formában örökítené meg a szépséget, vagy új igazságokat tárna fel. De sajnos nem ez a helyzet. A fényképezés nem több mint társadalmilag elfogadott falfirka.

A fényképezőgép segítségével ugyanis mindenhová odabiggyeszthetjük a saját arcképünket azzal az ürüggyel, hogy a Világ Csodáit örökítjük meg. Pedig ezeket már gyönyörűen megörökítették a profik, akiknek az alkotásait bármelyik sarki könyvesboltban vagy újságosbódéban megvásárolhatnánk. De mi haszna lenne hazatérve képeslapokat mutogatni Maris néninek a toszkán tájról, ha egyszer nem vagyunk rajta a felvételen bizonyságul, hogy mi is ott jártunk?

Ki hiszi el, hogy valódi a sziklavonulat, ha nem feszítek a kövek közt? Mivégre van egy műemlék a világon, ha nem azért, hogy a feleségem nekidőlve pózolhasson? Kit érdekel egy templom, ha nem vigyorog mellette az ábrázatom? A fényképezőgépemmel mindezt szépen magamévá teszem, kisajátítom, összezsugorítom, háziasítom, és kivetítem a nappalim fehér falára, hogy a barátaimból és családtagjaimból álló kiválasztott közönség előtt bizonyítsam az egyetlen abszolút lényeges tényt ezekkel a szépségekkel kapcsolatban: jöttem, láttam, lefotóztam őket, tehát léteznek.

Jill Tweedie a Guardian c. lapban közölt „Amateur Photography: the World as it isn't and our Fred” (Amatőr fényképezés: nem ilyen a világ és Fredünk) című cikkéből