ProZ.com translation contests »
1st Annual ProZ.com Translation Contest: "Awakening" » Hungarian to French » Entry by raoul weiss

Source text in Hungarian

Translation by raoul weiss (#6769) — Winner

Amíg a két gyerekre vigyáztam egy kis téren, Zita bement a világörökségi listán is szereplő gótikus katedrálisba, ahonnan csak szokatlanul hosszú idő után jött ki. Mivel nála nem volt apró, engem kért meg, hogy vegyek egy mécsest és gyújtsam meg. A kisfiam is bejött velem, és már be is dobta a perselybe a kiszámolt aprópénzt, de azután hirtelen kiszaladt anyához… és amikor utánasiettem, a kapuból láttam, hogy Zita rázkódó vállakkal zokog. Odabent a hűvösben aztán meggyújtottam életem első templomi mécsesét, ott pislákolt vagy száz másikkal egyetemben.
Amikor elindultam kifelé, észrevettem, hogy a mécsesekkel pontosan átellenben Szt. Kristóf alakja áll, szép színesre festett 15. századi szobor alakjában, amint viszi át a kis Jézust egy folyón. A faluban, ahol Zita felnőtt, szintén Szt. Kristóf szobra áll a főtéren. Itt, a tengerparti székesegyházban hirtelen ez villant be nekem: a tűz a vízzel szemben, a négy őselem közül a két nagy ellentétpár, a születés és a halál, az alkotás és a pusztítás; köztük pedig, a főhajó közepén állok én: az ateista, a pogány, a gyaur, a gój, a gádzsó, mindennek a tagadása és mindennek a tagadója.
Néztem a templomban az embereket, és megéreztem, hogy miért nem tudok soha úgy templomba belépni, mint ők. Sok száz, talán sok ezer templomban jártam már, minden lényeges vallás és felekezet templomában, de csak mint turista, mint utazó, mint kíváncsi kívülálló, mint felületes szemlélő. Talán olyan vagyok, mint a lelketlen szerető, aki sok száz nőjében mindig csak a különleges és egyedi vonásokat keresi, mint én a templomokban az építészeti megoldásokat, de magát a lényeget soha nem érti meg, mert fél megérteni, mert önző módon félti saját önállóságát.
Mikor kiértem a szabad ég alá, balról a tenger vize, felülről a nap tüze fogadott, a babakocsit tologató párom tűzforró arcán pedig sós vízcseppek gördültek le. Víz és tűz, akármerre nézek. Tűz és víz, akármit is érzek.
Pendant que je gardais nos deux enfants sur une petite place, Zita est entrée dans cette cathédrale gothique répertoriée au patrimoine de l'humanité, en ressortant au bout d'un laps de temps inhabituellement long. N'ayant pas de monnaie sur elle, elle m'a demandé d'acheter un cierge et de l'allumer. Mon petit garçon m'a suivi à l'intérieur; il avait déjà introduit dans le tronc les pièces de monnaie que j'avais sorties de ma poche, puis soudain il a couru rejoindre sa mère... le suivant à la hâte jusqu'au portique, j'ai aperçu les épaules de Zita secouées par des sanglots. Revenu dans la fraîcheur de l'église, ayant allumé le premier cierge de ma vie, j'ai regardé sa flamme osciller de concert avec une centaine d'autres cierges.
En me retournant vers la sortie, j'ai découvert, à l'opposé exact des cierges, sous la forme d'une statue peinte du XVe siècle, haute en couleur, la représentation de Saint Christophe faisant passer un fleuve au petit Jésus. C'était ce même Saint Christophe dont la statue se dressait sur la grand’ place du village où Zita avait grandi. Et c'est là, dans cette cathédrale du bord de mer, que tout s'est éclairé pour moi : le feu face à l'eau, l'antagonisme majeur des quatre éléments, la naissance et la mort, la création et la destruction; et entre les deux, au beau milieu de la nef : moi, l'athée, le païen, l'infidèle, le goy, le gadjo, la négation et le négateur de toute chose. En regardant les gens dans l'église, j'ai eu l'intuition de la raison pour laquelle je ne pourrais jamais entrer de la même manière qu'eux dans une église. J'avais déjà visité des centaines, des milliers d'églises, les temples des principales religions et confessions du monde, mais uniquement comme touriste, comme voyageur, comme regard extérieur et curieux, spectateur des surfaces. Peut-être étais-je semblable au séducteur sans âme, qui, chez chacune des centaines de femmes qu'il fait siennes, ne s'intéresse qu'aux signes particuliers, tout comme moi je m'intéressais aux procédés architecturaux des églises, mais n'en comprend jamais l'essence, craignant de la comprendre, craignant égoïstement pour sa propre indépendance.
Revenant en plein air, j'ai été accueilli à ma gauche par l'eau de la mer, au dessus de moi par le feu du soleil, tandis que, sur le visage brûlant de ma femme occupée à pousser le landau, des gouttes d'eau salée roulaient de haut en bas. Eau et feu, où que se portent mes yeux. Feu et eau, quoi que je ressente.