Hace décadas, la humanidad viene buscando señales de inteligencia extraterrestre. Barrimos el cielo tratando de encontrar algún tipo de evidencia que confirme que no estamos solos en el Universo, inspirados en la infinidad de películas donde se realizaban los primeros contactos, visitas, o invasiones. Pero, ¿alguien se detuvo a pensar qué pasos se deberían seguir si llegara a darse ese contacto? ¿A quién debe comunicárselo primero? ¿A la prensa? ¿A la comunidad científica? ¿A una tía sorprendidísima por Facebook? Y ni hablar del interrogante que nos recuerda a una madrugada de domingo, uno más conocido por nuestra especie: ¿es buena idea responder este mensaje?
[...]
Mejor prevenir que curar. O, mejor dicho, mejor saber cómo actuar frente un ET antes de que venga uno, no tengas idea de qué hacer y te lo lleves a tu casa. El comité SETI de la Academia Internacional de Astronáutica (IAA) comenzó a debatir posibles acciones posteriores a la detección de inteligencia extraterrestre a mediados de los años ‘70. Entendieron que las primeras pruebas de detección podrían ser ambiguas o incompletas, por lo que era necesario un análisis cuidadoso para su confirmación. Por esta razón, el SETI de la IAA acordó con la comunidad científica una serie de principios para difundir información sobre la detección de inteligencia extraterrestre.
[...]
Ahora bien, una vez confirmada la señal ET, el siguiente paso sería determinar quién tiene que responder y en carácter de qué. La cuestión de designar la autoridad que debería representar a la civilización humana en una futura relación Alien-Humano fue siempre un campo de grandes debates y aún no está definida. Ojalá pudiéramos votar por Sagan.
En el artículo XI del Tratado del Espacio de 1967 –núcleo jurídico del Derecho Espacial– se reconoce de forma implícita el rol del secretario general de la ONU como representante de la humanidad (tranca el cargo). A su vez, otro tratado de la ONU, el Acuerdo que debe regir las actividades de los Estados en la Luna y otros cuerpos celestes –aprobado en 1979– señala en su artículo 5, inciso 3, que los Estados Partes informarán al Secretario General de la ONU cualquier fenómeno que descubran en el espacio ultraterrestre que pueda poner en peligro la vida o la salud humanas, así como de cualquier indicio de vida orgánica. Tenemos leyes para todo, queridos extraterrestres. Podrán escapar más fácilmente de las leyes de la gravedad que de las leyes del Derecho Espacial.
Por todo ello, y pese a que no existe un documento internacional que directamente ponga en la cabeza de la ONU las relaciones con los extraterrestres, desde la perspectiva del derecho internacional no es una locura determinar que, si algún día llega la señal, el secretario general de la ONU sea el mejor candidato para limpiar la voz, agarrar el micrófono y, en nombre de la humanidad, preguntar ‘Alien, ¿só vó?’. | Az emberiség már évtizedek óta kutatja a földön kívüli intelligencia jeleit. Az eget pásztázzuk abban a reményben, hogy találunk majd valamilyen bizonyítékot arra, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, miközben ihletet merítünk az olyan filmekből, amelyekben megtörtént a kapcsolatfelvétel, a földönkívüli lények látogatása vagy inváziója. Ám megállt már valaki egy percre, hogy elgondolkodjon rajta, milyen lépéseket kell követni ahhoz, hogy ez a kapcsolatfelvétel létrejöjjön? Kivel kell ezt először közölni? A sajtóval? A tudóstársadalommal? Vagy éppen egy meglepett csajjal a Facebookon? Hogy ne is említsük azt a feszítő kérdést, amely egy vasárnap hajnalra emlékeztet bennünket, avagy amely emberi fajunk számára így ismeretes: okos dolog-e válaszolni erre az üzenetre? [...] Jobb félni, mint megijedni. Vagyis inkább jobb tudni, hogyan is viselkedjünk egy földönkívülivel, még mielőtt megjelenne, és tanácstalanságunkban hazavinnénk. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) SETI bizottsága már a ’70-es évek közepén elkezdett kidolgozni lehetséges forgatókönyveket arra az esetre, ha netán intelligens földön kívüli életre akadnánk. Tudták, hogy az első kutatási eredmények nehezen értékelhetők és részlegesek lesznek csak, éppen ezért körültekintő vizsgálat után lehet őket megerősíteni. Emiatt az IAA SETI bizottsága megegyezésre jutott a tudományos társadalommal néhány alapelvről, amelyeket földön kívüli intelligens élet észlelésekor kell követni. [...] Namármost, amikor bizonyítást nyer, hogy földön kívüli élet jelét észlelték, a következő lépés az, hogy kinek kell erre választ adnia és milyen minőségében? Az a kérdés, hogy egy jövőbeli földönkívüli-ember találkozás esetén kinek vagy milyen hatalomnak kell képviselnie az emberiséget, mindig nagy vitákat váltott ki, és ma sincsen rá válasz. Bárcsak szavazhatnánk Saganra. Az 1967. évi Világűr Szerződés XI. cikke – mely a nemzetközi űrjog magvát képezi – hallgatólagos módon az ENSZ főtitkárát ismeri el mint az emberiség képviselőjét (az ő posztját jelöli meg). Mindemellett az ENSZ egy másik szerződése – az 1979-ben megkötött Egyezmény az államok tevékenységéről a Holdon és más égitesteken – V. cikkelyének 3. bekezdésében azt írja elő, hogy az aláíró tagországoknak értesíteniük kell az ENSZ főtitkárát bármely jelenségről, amelyet földön kívüli területen észlelnek, és amely veszélyt jelenthet az emberi életre vagy egészségre, illetve informálniuk kell őt, ha az élet bármely nyomára bukkannak. Van ám itt törvény mindenre, kedves földönkívüliek! A gravitáció törvénye elől könnyebben el lehet menekülni, mint az űrjog törvényei elől. Éppen ezek miatt, és annak ellenére, hogy nem létezik olyan nemzetközi dokumentum, amely nem ruházza fel Közvetlenül az ENSZ vezetőjét azzal, hogy ő képviselje a földönkívüliekkel szemben az emberiséget, a nemzetközi jog szempontjából nem is olyan elrugaszkodott ötlet írásba foglalni azt, hogy egy szép napon, ha azonosítjuk a várva várt jelet, az ENSZ főtitkára legyen a legalkalmasabb jelölt arra, hogy megköszörülje torkát, megragadja a mikrofont, és az emberiség nevében megkérdezze: „Idegen, te vagy az?” |